Objektív: Képek, tájak, történetek… (1)

Hogy mit jelentett egy falun élő gyermeknek a szabadidő? Persze jelen esetben a kötelező tanulás és munka utáni időre kell gondolni. Kinek több, kinek kevesebb volt ebből. De azért minden gyermeknek kijutott. Leckeírás és tanulás után még meg lehetett kerülni vagy kétszer a közeli domboldalt vagy a nyári szénabegyűjtés közben mártózni lehetett az Olt folyóban vagy a Zsombor patakban. De a legjobb az volt mikor felvirradt az „abszolút szabadság napja” és egész nap csatangolhattál a természetben. És nem csak egyedül. Gyermekhaddal.

Nekem egy ilyen közeli játszóhely a híres Olga-hegy és Kaszta oldala volt, ami két perc járásra volt az akkori házunktól. Mindegy milyen évszakban voltunk, ott mindig el lehetett nagyszerűen tölteni az időt. Télen szánkázni, síelni, vagy épp korcsolyázni. Nyáron meg bujkálni a fák közt meg a nagy fűben nyulakat játszani a tulajdonosok „örömére”.

Akkoriban a falu azon részében szép számmal voltak gyermekek. Így mindig lehetett találni barátot vagy barátnőt ott, és nem egyszer volt, hogy a szülök sötétedés után kiabálásokkal és fenyegetésekkel szedték össze a gyermekeket a „hegyről” .Volt ott patak, magányos fűzfa és bükkfa, és „rejtelmes” völgyecskék több fával. Szóval minden megvolt, ami egy „gyermekkirályságnak” kell.

Egy bizonyos korosztálynak én voltam a királya. Azt azért megjegyzem, hogy én nem szerettem mások felett „uralkodni” de akkor így jött ki a „lépés”. És csak azért mert abban a gyermekcsoportosulásban én voltam a legjobb futó. Nagyon sokszor az egész gyermekhad kergetett és kerített, de mindhiába. Ezért a nagy „tehetségemért” én lehettem a vajda vagy a király. Na meg tőlem lehetett lemásolni a másnapi házi feladatot. Velem kapcsolatban még véletlenül sem kell itt most valami magoló szorgalmas könyvmoly és egy „jövendőbeli” Nobel díjas jelöltre gondolni. Csak annyit, hogy én szerettem, minél hamarább túl lenni a házi feladatokon… és nem nehéz kitalálni, hogy miért. Egyébként az ilyen gyermekbandákban több korosztály jelen volt. Az 5-6 évestől a 14-15 évesig. A szűkebb csoport az osztálytársakból alakult ki. És az is elég, ha csak annyit mondok, hogy a mi osztályunk elég nagy hírnévnek örvendett. Mi voltunk egy adott időszakban az iskola réme. Áldásos tevékenységünknek köszönhetően évente egy üvegtáblával kevesebb volt a falakon, és bizonyos szemléltető eszközök már nem teljes pompájukban mutatták a világ és természet csodáit. Ilyen „hírnévvel” a hatodik osztályban már szinte minden laborból ki voltunk tiltva. És csak egy osztályteremben lehettünk. Igen ám de ott is volt egy térképtartó szekrény ahova jobb időkben befért a fél osztály. De a legjobb mégis a rejtelmek rejtelme és rémek réme volt: egy egész alakos emberi csontváz. Na nem valódi csak olyan utánzat. Ez egy kis folyóson állt két szekrény közt az osztályba nyíló ajtó előtt. El lehet képzelni, hogy mik meg nem történtek ezzel a csontvázzal. Reggelente az órák kezdése előtt kabátba öltöztetve a nagy folyóson elég gyakran „járkált” ez a csontváz a rémült kisiskolások sikongásai között. Vagy a félhomályban valaki bebújt mögéje, és a csontváz kezeit mozgatta a félős és sikítozó lányok örömére. Ezek után, olyan osztályterem jutott, ahol csak képek voltak a falakon, ha jól emlékszem román írok és költök képei. Azért ezeknek is lehetett szakállat festeni és cigit rajzolni a szájukba. Na meg egy kötelező kép a tábla felett. A Ceausescu bácsi képe. Az a nagyon ismert, amelyikre egy fület retusáltak. Persze ezt a nagy titkot csak némi évekkel később tudtam meg… Ehhez a képhez nem nyúltunk legfentebb időnkét a táblatörlő szivacs vette célba a „mosolygós jóságos” bácsit.

Még egy félreértést kell, tisztázzak. Ezekben a „tevékenységekben” szinte mindenki kivette a részét lányok, fiuk egyaránt. Egyenlőség volt. Íme az osztály utolsó képe 1981-ből. Igaz itt már komolyabbak vagyunk hisz ez a kép az általános iskola utolsó napjaiban készült. És nincs is mindenki rajta, mert 8 év alatt voltak némi mozgások is.Elnézve a képet két akkori osztálytárs már végleg elment e földi világból…

Ilyen „közösségi múlttal” nem csoda, hogy a természet lágy ölén is jól éreztük magunkat. Egyre többet csatangoltunk felfedezve a környék érdekességeit. Lassan megismertük a közeli és távolabbi erdőkben levő tisztásokat, patakokat, völgyeket és forrásokat. Az előbb említett Kaszta oldala és felette trónoló hegy vitte az első helyet. A hegy ami nem más mint a Csomád, és az első csúcsa a Fáca (1174 m) Érdekes, mert a földrajzi leírásokban Táca néven szerepel. Hogyan lett Fáca nem tudom, de az biztos, hogy Bükszádon ma is mindenki ezen a néven ismeri. Ennek a közelében van vagy három hegyi puszta is. Az egyiknek a neve Disznóferedő, ugyanis van egy lápos mocsaras része is ahol akkoriban egy kisebb nádas is megjelent. Így mi csak egyszerűen Nádasnak neveztük. Ettől nem messze van egy másik tisztás ahol egy ültetett erdei fenyves is díszeleg még ma is. „Indiánosdinak” ezek a helyek nagyon is megfeleltek. És maradt egy életlen kép is ezekről a játszódásokról. Akkoriban kezdtem felfedezni a fényképezés örömeit… Ajándékban kaptam egy kis orosz gépet. A neve „Etjud” volt, egy egyszerű kis gép és 6x9-es film járt bele.

A reklám szerint, ami az akkori országos napilapban az „Előrében”jelent meg úgy hirdették, hogy „fekete-fehér és színes” képet is lehet készíteni. Hmm… színes kép!!! Akkor mikor még a televízió is csak fekete-fehér volt és neked van egy olyan géped, amivel egyből színes képet készítesz! Kellett ennél nagyobb öröm!!! És ne mondjam, hogy én akkor annyit értettem a fényképészethez, hogy belenézünk és lenyomjuk a gombot! Jól emlékszem,amint megkaptam a gépet és lefényképeztem az összes tyúkot és nyulat rögtön ki is vettem a filmet, hogy megnézzem „mi van rajta”. Nagy megdöbbenésemre csak egy lilás-barnás méteres filmszalag volt és semmi nyomát nem lehetett felfedezni a tyúkok és nyulak képeinek. Lassan azért csak fejlődtem, mert valami maradt ezekből az időkből is. Mint ez az életlen vagy bemozdult fénykép is. Amint látható pontosan valami „harci” edzés folyik az ültetett erdei fenyők előtt 1978 tavaszán.

Íme,a híres puszta ma.

Még vannak képek azokból az időkből. Ez is ahol én pózolok ülve egy kövön mellettem egy keserű gomba. Ez rendelésre készült kép volt. Akkoriban a fél osztály levelezett magyarországi lányokkal. És elhitessük, hogy itt Erdélyben milyen jó, mert még a kövön is gombák nőnek ilyen turpisságra vetemedtünk. Végül is ez a kép már nem mehetett el levélben, mert otthon azt mondták nagyon kancsin nézek és jobb, ha ezt nem küldöm el… Ezek a képek már Szmena 8-as géppel készültek.

És itt én a Kaszta oldal tetején 1980-ban.

Ha a hetvenes-nyolcvanas években valaki azt mondta „Gyere menjünk az Oltra !” ezalatt mindenki arra a bizonyos helyre gondolt aminek neve a „Csutak” volt. Mellette meg a „Leányka feredő”

Gyermekkorunk nagyon meghatározó nyári vizes élményparkja. Itt nyaranta nagy élet folyt. Itt tanultunk meg úszni és itt lehetett autó meg traktor gumibelsőkőn csónakázni. A Csutak az egy nagy fűzfagyökér volt, jóval bennebb a parttól. És a nagyobb fiuk évente kiépítették egy kő és földnyelvvel, és onnan lehetett nagyokat ugrani a legenda szerinti négy méteres vízbe. Akkoriban a két méteres víz biztos ötnek tűnt, és ezért mindenféle „legendák” keringtek a gyermektársadalomban az Olt mélységével kapcsolatban. A „Leányka feredőnél” meg olyan fél méter és legfentebb egy méteres lehetett a víz és az alja finom homokos. A partján meg sok fűzfabokor valóságos kertet alkotott. Itt kezdtem én is az úszási tanfolyamot először úszógumival majd bemerészkedtem a Csutak környékére is. És a nagyobb fiuk megtanítottak úszni először „kutyaúszásban” . Nem nehéz kitalálni, hogy a kutya úszását utánoztuk. És szép lassan jöttek a más „típusú” úszások is. De az biztos, hogy Bükszádon soha egy gyermek sem fulladt az Oltba vagy nem vitte el a víz…

Mostanában nyáron nagyon kihalt az Oltnak ez a szakasza… igaz már nincs meg a „Csutak” mert egyszer valami nagy víz elvitte, és az egész táj megváltozott. De mintha a mai gyermekek nem is járnának az ilyen helyekre. Vagy csak ez is nekem tűnik így ? !

A valamikori "Csutak" helye ilyen ma.