Borvíz.

Hogy mi a borvíz? Azt hiszem, akinek van valamilyen köze a Székelyföldhöz, nem kell elmagyarázni. Akinek meg nincs, annak elmondjuk, hogy természetes ásványvíz, ami csak úgy jön fel a földből különféle ízekkel meg szénsavtartalommal. És szerencsénkre van belőle jó sok Székelyföld bizonyos régióiban. Sepsibükszád vagyis az én szülőfalum is bővelkedik forrásokban. Van kénes, sós, vasas, gyengébb, erősebb, langyosabb… szóval van miből válogatni.

„Na jó jó de hogy jön  ez most ide?” –kérdezhetitek hisz az előbbi írásomban  még a hegyekről elmélkedtem és "puff "egyből bórvizekről tartok előadást. Hát van némi kapcsolat! Kivált egy kisgyereknek, aki a falu közepéből legalább kétnaponta elmegy a „Bugyugó” bórvízre, vagyis a „hegyre”.

Gyerekként kötelességem volt ellátni ebből a  természetes nedűből a család többi részét. Megvolt minden falurésznek a kedvelt bórvize. Mi a „felszegiek” általában a Bugyugónak nevezett forrásra jártunk. Gondolom ezt a nevet a bugyogása miatt kapta. Mert jó nagy volt a szénsavtartalma akkor. Mintha ma már nem az lenne az íze, mint 30-40 évvel ezelőtt. Vagy csak lehet, nekem tűnik így? Ez a forrás  a Felszeg északi Csínodnak nevezett részén, a Csomád hegy oldalában van, és érinti még a Szent Anna tóhoz vezető gyalogos turistaút is. Így elég hírneves, mert a legtöbb régi vagy mai túrázó biztosan itta-issza vízét. Így bizony 2-3 naponként gyerekként megjártam magam a „hegyen”. Hisz akkoriban egy 8-10-12 éves gyermeknek ez jelentette a hegyet. Távolságban úgy másfél kilométert, és 110-120 méteres szintkülönbséget kellet lenyomni. Na és persze ott volt a hátizsák 3-4-5-6 üveggel ( ki mennyit bírt). De ezek még „valódi” üvegek voltak és nem a mai modern kór műanyag termékei.

De a lényeg : általában többen mentünk és akkor nagyon jókat lehetett játszani a „hegyen” a közeli erdőszélekben meg oldalakban. Ne mondjam, hogy egy ilyen kiruccanás, ha bandával volt, akkor biztos 2-3 órát tartott. Akkoriban a forrás egy nagy fatuskóban volt felfogva és két lyukon ömlött ki a víz. Fényképeim nem nagyon vannak az ilyen bórvízre járásokról. Hisz akkor még nem érdekeltek a fotózás titkai csak a nagy szabadság és rohangálás, na meg eljátszani az Egri csillagokat valamelyik hegyoldalban. Azért találtam egy képet. Ha jól saccolom, 1980-ból van. A budapesti rokon nagybácsi készítette. Ő is bükszádi származás volt csak még nagyon ifjúkorában a háborús évek utáni zűrzavarban volt kénytelen elhagyni szülőföldjét. Általában 3-4 évente,nyaranta jött  Erdélybe. Én mint gyermek mikor tehettem vele csüngtem a természet lágy ölén. És ne mondjam, hogy nagy élvezettel hallgattam az előadásait, hisz tanárember volt a Jancsi bácsi. Azért írom, hogy volt  mert már nincs az élők sorában. Mind, már nagyon sokan az akkoriakból,  A képen álló kalapos fiú Tibor sem él.

De ezen az egy képen látszik, hogy milyen is volt a forrás,meg a táj 30-35 évvel ezelőtt.

És az sem az utolsó a felsorolásban, hogy én akkoriban kezdtem megszeretni a földrajzot és történelmet. És mindkettőből inkább azt a változatot amit nem annyira az iskolában tanítottak.  És akkor fedeztem fel, hogy onnan a Bugyugótól mikor nagyon szép és tiszta az idő látni lehet a távolban valami irdatlan nagy hegyeket. Lassan tudatosult bennem, hogy nem mi vagyunk a világ közepe, de még nem is a szomszéd falu vagy a közeli város. És volt mikor csak leültem ott a hegyoldalban és bámultam a távoli láthatáron azokat a nagy sötét hegyeket, a Búcsecst a maga 2400-2500 méteres csúcsaival, a Nagykőhavast meg a Királykőt. Ennyi látszik onnan. És akkor arra vágytam, hogy „Milyen jó is lenne egyszer ott járni!”

Azóta eltelt sok év és én azokat a hegyeket bejártam.  Nem mindent, mert szerintem az lehetetlen, de azt hiszem  még van időm gyarapítani az élményeket. És  nem, mint valami nagy hegymászó vagy alpinista, csak mint természetet szerető ember. A nagyobb dolgokat hagytam olyanokra, akik nálamnál tehetségesebbek az ilyesmire. És vannak jó páran, akikre felnézek. És nem csak a hazai hegyeket mászták végig, hanem Dél Amerikától a Himalájáig. De majd erről is lesz szó.

Tehát adva volt a borvízforrás, mint egy nagy ablak a világra. És én ki is néztem rajta!

         Ma meg ilyen a forrás és környéke.

  Remélem ma is vannak gyermekek, aki kinéznek a "Bugyugó  ablakán"  egy távolabbi világra még akkor is ha most 100 televíziós csatorna  vagy internet ontja a sok információt vagy inkább a hülyeséget. És azt hiszem az utóbbiból jóval többet!

De azért is "nézzenek ki" és biztosan nem bánják meg, mert nincsenek azok a legmodernebb technikával készült fényképek vagy filmfelvételek melyek utánozni tudnák azt az érzést amint  állsz  egy hegy tetején, és  előtted a világ és ott kezdődik a Teremtő vagy a Mindenség  igazi birodalma.