Objektív: A Szent Anna tó.

Szent Anna tó

A Székelyföldön sok legendás hely van. Egy ilyen a Szent Anna tó is. És szerény személyem kétszeresen szerencsésnek mondhatom magamat , hogy a közelében születettem és nőttem fel . Vagyis "szinte" a kertünkben van a tó. Csak egy „kisebb hegy” választja el a kerttől, de egy jó 45 perces- egyórás gyaloglás után már a tó partján sétálhatok. Légvonalban kb. három kilométer. Na meg a gyaloglás hossza attól függ, hogy ki hány éves, és az évek számának növekedése általában egyenesen arányos a gyaloglási idő növekedésével. De a lényeg - itt a tó a közelben és bármilyen évszakban meg lehet látogatni gyalogosan is. Na meg autóúton 17 km. Így „hazaiként” olyan megszokott hely ez a Szent Anna tó, és mi az itt élők ismerjük szinte minden titkát és tulajdonságát.

A 30-as években még volt ilyen szálláshely a parton. és háttérben a régi kápolna.

Én már nem is emlékszem, hogy mikor vittek először oda a szüleim mint kisgyereket. Egy képsor elraktározódott az emlékeimben. Valami összejövetel volt és én olyan 5-6 évesen szaladgáltam a sátrak közt a tó közelében. És nekem rettenetesen tetszett a bujkálás a sátrakban. Akkoriban lehetett sátorozni a tó partján is, és még nem volt ez a nagyszabású tömegturizmus sem. Legalább is nem ez a mai fajta. Egy másik emlékkép már kisiskolás koromból van. Valami testvériskolás kirándulás volt és ültünk a tó partján hallgatva a Szent Anna tó legendáját, amit unokatestvérem Vicuska olvasott fel a gyermekhadseregnek. Majd ahogy növögettem egyre többször vetődtünk mi gyermekek is a tóhoz. Volt áfonyaszedés a közeli Mohos tőzeglápon, ami kötelező fürdéssel végződött a tó partján. Mikor már nagyobbacskák voltunk akkor már sátorozni is elmentünk. Kivált a május elseje körüli bulizások kezdődtek a Szent Anna tónál. Télen meg jókat lehetett síelni a közelében és korcsolyázni a tó jegén mikor nem esett rá nagy hó.

A 60-as években készült kép a menedékház környékéről.

És nem utolsósorban volt ennek a helynek egy „szakrális” magyar jellege is. Mindenféle „nem hivatalos” magyar találkozok voltak itt a 60-as 70-es években. Olyan nomád-szabadgondolkodású turizmus féle. Annyira, hogy a 80-as évek elején még a magyar nemzeti zászló is felkerült egy fenyőfára. Nem kell mondanom, hogy ez akkor itt a Székelyföldön halálos bűnnek számított a betelepített elvtársak és csicskásaik szemében. Miközben Erdélyben teljes gőzzel folyt a „homogenizálás” pont itt a székelyek és barátaik ilyen „irredenta-fasiszta” dolgokkal foglalkoztak. Ja és "Ne adj' Isten !", ha véletlenül olyan piros-fehér-zöld színkombinációk lettek valahol… Lett is ebből egy jó nagy botrány és sajnos nagyon sok embert meghurcoltak ezért. És ez eltartott még néhány évig… Emlékszem, hogy 1983 nyarán Anna napja környékén még nekünk is jutott a „jóból”. Egy csíkszeredai fiatal társasággal érkeztünk meg a tó környékére gitárral meg hátizsákokkal… Néhány perc múlva néhány „civil” nyakkendős elvtárs már kiszúrt minket és rögtön igazoltattak és egyszerűen elzavartak minden magyart a tó környékéről. Ez nekem akkor nagyon rosszul esett és itt éreztem először, hogy a saját szülőföldemen másodrangúként kezelnek a rendszer betelepített kiszolgálói. Még most is emlékszem a civil elvtárs pökhendi lekezelő gunyoros megjegyzésére : „Nektek itt nincs amit keresetek…” miközben adatainkat írogatta egy noteszbe. De mi azért is "kerestünk" ott „valamit” minden évszakban csak kerültük a nagyobb „sátoros ünnepek” időszakát tudván, hogy akkor ott vannak az elvtársak és besúgóik.… A besúgok szép számmal a mi „fajtánkból” voltak …és vannak ma is. Voltak és vannak olyan minden rendszert és hatalmat kiszolgáló féle "gyászmagyarok". Nekik mindegy „a mi és hogy” csak jól élhessenek… Elég, ha szétnézünk a mai Erdély mindennapi palettáján kezdve a politikával és befejezve a kultúrával, sajtóval. Van ma is annyi „pártaktivista” hogy az Oltot, a Marost és a Szamost el lehetne zárni velük… csak ma más a nevük. De a szokásaik és mentalitásaik az a régi maradt... új köntösben.

De most hagyjam a mindennapi morgolódást … maradjunk a régi és jelenlegi Szent Anna tónál.

Tutajozás barátokkal a tavon a 90-es évek elején...

A 90-es évek után némi változások léptek életbe az egész Szent Anna tó –Mohos tőzegláp természetvédelmi területen. Beindult a nagy autós tömegturizmus is, ami természetesen magával hozta az úgymond civilizáció "szemetét". Így most természetvédelmi őrség vigyáz a tó és környékének tisztaságára. Részben jogosan, mert ha nem lenne egy kis rendtartás biztos itt is ellepne mindent a pillepalack és egyéb modern koszok. De e változás végett a tó és környéke ma már nem a csendet és a nyugalmat, na meg a nomád turizmust élvezőinek kedvez. Legalább is nyaranta „csúcsidőben” annyi a nép mint a tengerparton…Ricsaj, árusok, és minden egyéb. Azoknak meg akik csendben szeretnének elmélkedni ilyenkor jobb kerülni e helyet. De azért még találunk nyugalmas csendes időszakokat is és gyönyörködhetünk e vidék szépségében.