Ha azt mondom, hogy 2500 feletti romániai-erdélyi hegycsúcsok akkor a legtöbb ember egyből a Fogarasi havasok Moldován és Negoj csúcsaira gondol.
Azért még van jó pár 2500 méter feletti csúcsocska. A netten elég zavaros számadatok vannak. Van ahol 12 és van ahol 14 hegycsúcs szerepel. De az biztos, hogy ezek mind a
Déli-Kárpátokban vannak. És nem is olyan nagyon szétszórtan. A Bucsecs,
Fogaras, Paring és Retyezát hegységek bejárásával mindegyiket meg lehet mászni.
És egy este jött a megvilágosulás – meg kellene ezeket a
csúcsokat járni úgy 12-14 hónap alatt. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez az
én egyedi ötletem. Nagyon sok túrázó már megtette ezt előttem is. De azért az
ismerőseimnek úgy adtam elő, hogy egy éjszaka álmomban megjelent egy bakancsos
hátizsákos angyal és azt mondta: „Egy év
alatt menj fel az ország összes 2500
méter feletti csúcsára, és hegyi lelkednek ez nagyon jót fog tenni ! ” A hallgatóságom
nem ájult ki a bakancsos angyaltól de nem is kommentálta. Egyedül anyám intett
egy nagyot és azt mondta: „Persze, persze az angyal… Te akarsz a hegyekben mászkálni
és engem most itt hülyítesz.”
Na erre már nem volt mit válaszoljak mert ez a valóság.
Azt is elmondom, hogy azért az eddigi túrázásaim alatt jó
pár 2500 méter feletti csúcson már jártam.Vagy kettő hiányzik a listáról. De ez
most egy régi és idősebb bőrben új vállalkozás lenne. És nem kell valami nagy hőstettre gondolni. Csak egyszerűen szeretem a hegyeket.
Így nem véletlen – nagyon hamar összejött az első 2500-as túra. Mégpedig elsőre a Bucsecs két csúcsára esett a választás. Az Omu 2507 méter
és a Bucura Dumbrava vagy más nevén Vârful Ocolit 2503 méter.
Augusztus 15-én reggel korán hat óra öt perckor Barcarozsnyó felől a Bucsecs északi oldala már így látszott …
Fél hétkor már el is indultunk a Malajesti völgyön a cél felé...
Bori, Áron, Anti, Levi,(Lőzi ), Melinda (Linda), Csilla és én
A reggeli napfény sugarai már beragyogták a Nagy-Buksoj gerincét.
A mára tervezett túra így mutat a térképen. Az útvonal egy völgytúra a közismert Malajesti völgyben, érintve a menedékházat is. És nem is olyan nehéz.
És pontosan hét órakor indult a társaság a hegynek.
A reggeli nyári melegben azért jó izzasztó oldalak voltak...
A balkonnak nevezett kilátóról meg így mutatott a völgy, ahonnan jöttünk.
A Padina Crucii gerince a Malajesti völgy alsó-szakaszáról.
Jó két órás emelkedő után értük el a Malajesti menedékházat. (1720 m.)
Nagyon csodálatos ez a völgy. Nem véletlen épült ide a menedékház.
A menedékház egyik kutyája, aki már nagymester a kaja koldulásában !
Abrakolás a ménékházi pihenőnél. Bori, Anti, Áron, Levi, Linda, Csilla és a Kutya.
Innen még csak 3 óra az Omu csúcs. A Malajesti kéményen. Van vagy 3 féle útvonal is.
A Nagy-Buksojon a felhők játszadoztak a napfénnyel.
Negyed tizenegykor indultunk a völgyön tovább az Omu csúcs felé.
Az útvonal mellett még havasi gyopárt is láttunk.
Visszanézve a völgy felé. Távolban a Keresztény-havas.
Egyre szebb sziklafalak a völgy két oldalán.
A völgy felső szakasza a Malajesti Nagy Kéménnyel. (Hornul Mare al Mălăieștilor)
A völgy nyugati oldala a Padina Crucii gerince.
Sziklákat bámulva.
Mindig megcsodálom a kövek közti színpompás virágokat.
Egyre közelebb a Nagy-Kéményhez. Légvonalban. Mint minden hegyen itt is csalóka a látkép.
És időnként a felhők is bemutatkoznak.
A Nagy-Buksoj gerince.
És a Kémény "fűstől" is.
Na pontosan a Buksoj maradna ki a "füstölésből "? Egykébbként elég "szerény" a magassága a maga 2492 méterével.
Na és csak ő hiányzott a mai napról. Mindig nagy örömmel figyelem ezeket a csodálatos állatokat itt a saját otthonukban. Ők is mindig megfigyelnek...
Bejárat a Kéménybe.
Kilátás a Kémény alsó szakaszából.
Kéményben.
Kéménybeli virágok.
És kéménybeli hangoskodó mákvirágok !
A Kémény tetején vagyis a nyeregben. (Șaua Hornurilor)
Abrakolás a Kémények nyeregben. Pontosan egy óra volt.
A Gaura völgy felső szakasza.
A Szkára gerinc és csúcs.
A Malajesti völgy a Kémények nyeregből.
A Gaura völgy.
A látóhatáron az Omu csúcs ( 2507 m.)
Az Omu csúcsot a juhok is meglátogatják. Háttérben a Kostilla.
Az utóbbi időben egyre több bicajost lehet látni a Bucsecs szelídebb útjain. Na persze ők nem a Malájesti völgyön gurigáznak fel a hegyre.
Tömeges alvás az Omu csúcs előtt. :)
Bucsecsi csendélet Borival, pásztorkutyával és antennás Kostillával.
És akkor az "új évad" első kétezerötszázasa: Bucsecs -Omu csúcs 2507. 2016.08.15 :) A nagy kőre meg nem másztam fel....
Kostilla (2490 m.) és a Szarvas völgy . Távol meg a Baj havas.
Közben a juhok tovább túráztak a gerincen.
És a második - Bucura Dumbrava vagy Vărful Ocolit 2503 m. Ez vagy 5 percre van az Omu csúcstól...a néhai magyar-román határvonalon. És újabban még került egy 2500 feletti...szintén itt az Omu közelében. A Molnár Feje csúcs 2501 m. (Vf. Capul Morarului )
A Molnár Feje / Vf. Capul Morarului - 2501 m. De oda csak Csilla ment fel. Így büntetésből vissza kell majd menjek! Igaz ez a hegycsúcs az újabb listán szerepel... lehet nem is jól mérték és kisebb mint 2500 méter... :)
És, hogy ne legyek önző és ne csak magamat ajnározzam mint egy nagy túrázó, itt a bizonyíték arról hogy Csilla és Anti is "megmászták" a 2500 felettieket. A csoport többi népét ez már nem érdekelte ...húzták a csendest az Omu oldalában. :)
Délnyugati kilátás a Bucura Dumbrava csúcsról.
Omu csúcs menedékházzal, kővel és meteo-állomással. (2507 m.)
Kostilla 2490 m. ( Vf. Coștila) és a tv-rádió meg ki tudja milyen egyebek átjátszó állomása.
Csajok az Omu csúcson-alatt. Megjátszódva a fázást.
És ébredés után mindannyian az Omu csúcson, a menedékház előtt. Anti-Gyuri-Áron-Csilla-Bori-Linda-Lőzi. :)
És egy más szögből csúcsfotó.
A társaság felfedezte, hogy a csúcs közelében nagyon finom homok van... és 2500 méteren a tengerre gondolták magukat.
A Nagy-Buksoj - 2492 m. (Vf. Bucșoiul Mare) és a Malajesti völgy most már fentről.
Visszafelé a nyári útvonalat választottuk. Eredetileg a Buksoj felé akartunk de végül is az első változat maradt. A látóhatáron a Szkára és a Tiganesti gerince.
Erősen nagy lendülettel indult meg a társaság...
De azért én még minden virágocskát megnézek...
Lefelé is van látnivaló.
Elől a Padina Crucii gerinc, mögötte a Țigănești völgy és gerinc.
Ez a nyári útvonal körbemegy a hegy oldalán és végül a Kémény bejáratához vezet.
Ezen az útvonalon mindenféle apró szebbnél szebb virágokat láthattunk.
Visszanézve a gerincre...
Távolban több zergecsapat nyugodtan legelészett,de azért közben figyelték a turisták mozgásait...
Az árnyék meg lassan haladt a Buksoj csúcsa felé..
Vacsoraidő.
Akartok valamit ?
Művészi megvilágításban.
Ahogy az este közeledett csökkent a túrázok száma és úgy vették vissza birodalmukat az ott lakók.
A Buksoj meg így búcsúzott.
Kedvcsinálónak egy januári Buksoj a közelmúltból. :) - 2016.01.30
És a végén meg kell enni a maradékot... majd jöhet a kb. másfél órás leereszkedés. Ez este hétkor történt. Fél óra esti abrakolás. És kilenckor értünk vissza az autókhoz.
És nem maradt más mint az, hogy emlékeinkben elraktározzunk képeket ...nekem ez a kép mentődött el. A Malajest csodálatos völgye.
És akkor megvan az első kettő !!! Jöhet a többi !
Akár a Gyűrűk urát is leforgathatták volna ezeken a csodás helyeken)) Gratulálok!
VálaszTörlés