Mi késztethet 2019 telén arra, hogy nosztalgiával gondoljak egy 2017-es nyárvégi, retyezáti kirándulásra? Ritkán van olyan túrázás, ahol ne számítson egy olyan fontos tényező mint az idő. Ezen a Retyezát-túrán egyszerűen nem vettünk tudomást erről a fizikai mértékegységről. Senkit nem érdekelt, hogy hány óra, vagy még mennyit kell menni és még felkelési időpontok sem voltak. Valahogy nagyon bejött ez az öt nap. Így még másfél év távlatából nagyon is irigykedve gondolok azokra a szép napokra... Hol van még a nyár és annak is a vége?! Na nem mintha télen nem lehetne túrázni! És a Retyezátba érdemes minden évszakban elmenni. De most az emlékek hullámhosszán maradok egy nagyon sikeres, jókedvű és hangulatú 2017-es szeptemberi túránál. Pontosabban annak is néhány kiválasztott fényképénél.
2017 szeptember 13. És nem péntek! Szerda délelőtt és ahogy a fenti képből is kiderült, így indult a túra. Ki és becsomagolások, cókmókok ki és berakása, és az első 28 km megtétele után, sikerült Sepsiszentgyörgyön megpihenni vagy 2 órát. Persze még bevásároltunk. A képen a műanyag-flaskában a sárgás folyadék nem köményes pálinka. De még nem is bor! Szélvédő és ablakmosó folyadék. Ezt csak azért árultam el, hogy elkerüljük a felesleges gyanusítgatásokat és pletykálkodásokat. :)
Később már robogtunk Brassó és Nagyszeben irányában. Azért még volt egy kisebb megálló Fogaras városában, és annak is az üzletes részében, és holmi ruhák és cipők vásárlására jutott még abból a bizonyos nem létező időből. Szerencsénkre az autópálya kikerüli Nagyszebent! Mert ha több bolt, akkor több vásárlás és kevesebb Retyezát. De ezt megúsztuk! Irány Szászsebes - Piski - Hátszeg!
Délután őt óra körül már a Retyezát aljában autóztunk, Kőaljaohába felől Nuksóra irányába.
Este 6-kor már indultunk is Cârnic-telepről a Pietrele felé. Első napunk végcélja. Ja és szinte elfelejtettem, hogy hárman - Réka, Virgil és én voltunk ennek a túrának a főszereplői. Mert lesz több kétlábu és pár négylábú mellékszereplő is.
Az erdei útról egy pár perces letérőre van a Lolája-vízesés. Érdemes megnézni mert nagyon szép.
Beállított pózolós kép. :)
Mi bemásztunk a patak medrébe is.
És sikerült elszórakozni itt is.
Jó kétórás menetelés után már sötétben értünk fel a Pietrele menedékházhoz. Terveink szerint sátorozni akartunk de a sötét és a lecsapódott nagy nedvesség miatt kivettünk egy kis házikót.
Fél tizenegykor már a társaság húzta a csendest... És ez a kép titokban készült! :)
Reggeli kávé. - Az ébredés első pillantai. És az első számú ceremónia minden túra-reggel.
Pietrele kisházai. Nagyon régen nem jártam itt és ezért meglepődtem, hogy szinte semmi nem olyan mint ahogy emlékeimben megmaradt a 25 évvel ezelőtti kép...
Reggeli sziesztával. A Virgil kezében levő konzerves doboznak energiaserkentő hatása volt. "A pléh doboz kővel való összecsomagolásának technikája" - akadémia vita után - a társaság két tagja rettenetesbe kapcsolt és meg sem álltak a Gențiana menedékházig. Szó nélkül.
Jöhet a második nap kényelmes útvonala. Végcél a Bukura-tó.
Ezt az útvonalat a Retyezát-sugárútnak is nevezik és ez átszeli a hegységet észak-déli irányban.
Tehát: Pietrele- Genciána menedékház - Bordul Tomii - Pitrele-tó - Bukura-nyereg - Bukura-tó.
És Pietrele - Köves névnél jobbat nem is lehetne adni . Valóban minden köves.
A Retyezát egyik ikonikus kis menedékháznál, nekünk szigorúan kávézni kell. És itt már egy jót beszélgettünk Gigi Ianțu menedékház-gondnokkal. Az Encián - Gențiana menedékház 1670 méteren van.
Ianțu bácsi a hibás túrabot megjavításában is segítkezett.
A jól megérdemelt üldögélés után jöhetett az útvonal további szakasza a Pitrele-völgyben.
És itt van a hidacska a Pietrele- patak felett. Itt majdnem minden túrázó fényképet készít! :)
Itt nem lehetett csak úgy átmenni. Habár szeptember 14-én ezek a hegyi patakok nem épp termál hőmérsékletűek. De nekünk ez már hegyi életforma. :) De azért nem mutatok képeket a fürdés első pillanatairól...
A fürdés után ismét nagyon formában voltunk. Törpefenyő rengetegben vezet az ösvény egyre magasabbra.
Visszanézve a Hátszegi-medence felé.
Ahogy felkapaszkodtunk az első nagyobb gleccserküszöbre a közeli látóhatáron feltűnik a Bukura-nyereg és Bukura 2. csúcs.
Később megtudtam ez a szép hegyi növény kétszer is virágzik. Ilyenkor is mikor szép hosszú meleg ősz van. Csak nem olyan nagy hozammal.
A Pietrele-tó partján.
Ennek a kis tavacskának bármely partjáról csodálatos a kilátás. Háttérben a Bukura-nyereg, baloldalt a Bukura-Kusztura csúccsal.
A Bukura II. csúcsa. (2371 m.)
A Pietrele-gerinc.
Kövek a Köves-tóban.
Némi üldögélés után jöhetett az utolsó szakasz a Bukura-nyereg felé. (2206 m.)
Visszanézve.
A gerinc előtti utolsó nagyobb emelkedő.
A háttérben kimagaslik a Retyezát-csúcs is. (2482 m.)
Túloldalt a déli részeken a Bukura tava és a látóhatáron a Kis-Retyezát.
Nyugati kilátásban a Bukura II. és a Retyezát csúcsai.
Csak árnyékok vagyunk a természetben...vagy legalább is csak azok kéne legyünk!
Naplemente előtt állnak sátraink.
Sötétedésre megjött első számú mellékszereplőnk. Călin Ionescu televíziós kolléga - Cioksy - aki mellékállásban nagy természetrajongó és hegyimentő. :) Itteni estéink így nagy vidámsággal teltek a Salvamontos csapat tanyáján a tóparti kisházban.
Többcsillagos szállodák.
Reggel.
Felkészülve a mai túrára! A cél a Retyezát-csúcs. Elsőre a hátunk mögötti Bukura I.-csúcs felé visz az utunk.
Háttérben a Szlevej-gerinc. (Culmea Slăveiu)
És nagyobb látószögből a Szlevej-gerinccel.
A Bukura-kapuból a tó és háttérben a Peleága-csúcs.
Kapu-tó és lentebb a völgyben a Viorika, Anna és Lia- tavak.
A Judele-csúcsok.a Bukura-kapuból.
Baloldalon a Retyezát-csúcs.
Mi meg a Bukura I- csúcs alatti jelzésen továbbmegyünk a Retyezát-csúcs felé.
A tudományos rezervátum határán vezet tovább a jelzés. Már védett területen a Știrbu-tó.
Alább a völgyben a Gemenele-tó. (Iker-tó)
És a védett Dobrun-völgy.
A Judele-csúcsok és a Szlevej-gerinc egy része .
Északra a Stânișoara-völgy, baloldalt a Retyezát-csúccsal.
Buresz a Retyezát-csúcs előtt! :)
Stânișoara-völgyben a Stânișoara-tó és gerinc a Retyezát-gerincről szemlélve.
Jobbról-balra : Bukura I. (2433 m.) - Bukura II. (2371 m.) - Peleága (2509 m.) - Papusa (2508 m.) -Nagy cs. (2463 m.)
A Retyezát-nyeregben a csúcs előtt.
Északkeleti rálátás a Stânișoara-völgy és gerincre.
A Retyezát-nyereg jelzett pontja.
A nyereg jelzett pontjából délkeletre ezt látjuk - a Stânișoara-tó háttérben három nagy retyezáti csúccsal: Peleága-, Papusa- és Nagy-csúcsok
Ilyen kőrengetegek között vezet az út a Retyezát-csúcsra.
A Papusa és Peleaga.
Délre a Bukura I- csúcs és a Szlevej-gerinc.
Közben a felhők játszadoztak a csúcsokkal.
A Papusa (2508 m .) és Peleága (2509 m. ) csúcsai
Délre.
Keletre.
A Retyezát-csúcs közelében.
Egyik négylábú túratásunk. Ez a kutya is nagyon hűségesen túrázott velünk. Persze kapott jutalmat is. De egy bizonyos pontnál tovább nem jött. Egész kutyacsapatok vannak akik idegenvezetésből élnek.
A Retyezát-csúcson. (2482 m.) - 2017.09.15.
Északnyugati kilátás a Retyezát-csúcsról. A völgyben a Ștevia-tó.
Északkeleti látkép. Jobboldalt a Nagy-csúcs. (2463 m.)
Kőbabák.
Visszafelé ugyanazon az útvonalon. Csak más fényjátékban.
Hűséges kutyánk velünk jött a Bukura-kapuig.
A Știrbu-tó.
Távolban a Kis-Retyezát.
A Judele-csúcsok késő délutáni napfényben.
Anna-tó és egy kevés a Lia-tóból is.
Kora esti szélcsend a tó partján. Holnap a Peleága-csúcs a cél.
Egy másik négylábú barát. De ez nem idegenvezetésből élt. Legalább is akkor. Sátrak előterében hagyott kaják kirablása volt a fő foglalkozása. Míg mi a Retyezát-csúcson élvezkedtünk, addig ő az én egyik kajás-csomagomat kiperkálta és csakis a finom sajtokat és szalámikat ette meg. Itt meg mint aki jól végezte dolgát, nagy szerényen üldögélt. Rendes volt mert azért hagyott meg is. Megszidtam de nagyon nem hatódott meg. De azért barátok maradtunk. Még kaját is kapott. :)
Kell ennél szebb reggel ? Kávét szürcsülve üldögélni a tó partján, ...
...közben figyelni a madarakat...
Közben feltámadt a szél is...
De ettől még szebb lett a tó. Csak mi indultunk a mai utunkra később. Így a tervezett nagyobb útvonalból csak a Peleága-csúcs marad.
A Salvamontos-menhely. Jó kis tanya.
Onnan meg így látszik a Bukura I.- csúcsa.
Călin kolléga meg eligazítást tart minden érdeklődő túrázónak. A ház mögötti jelzésen indultunk a Kos-katlan felé (Căldarea Berbecilor), hogy onnan majd felkapaszkodjunk a Peleága csúcsára.
Egy kisebb emelkedő után ha visszanézel ezt látod! A Bukura-tava és háttérben a Szleveju-gerinc a Judele-csúcsokkal.
Egyre feljebb a katlanban.
Háttérben a Slăveju-gerince.
Előttünk kiemelkedik a csúcs, de mi követjük a jelzést és jobbra térünk.
Ilyen kövek között egyensúlyozunk felfelé.
Ez még nem a fő-csúcs.
Mindenfele kőbabák.
Ahogy magasabbra érünk, egyre szebb a kilátás a Bukura-völgy irányába.
Északnyugaton meg kimagaslik a tegnapi túránk hegycsúcsa a Retyezát. (2482 m.)
Még néhány tíz méter és ott a Peleága-csúcsa. (2509 m.)
Kilátás a Bukura-csúcsaira, Bukura-nyeregre és a Retyezát-csúcsra.
Klasszikus kép a Peleágáról. A Bukura-tó és környéke.
A Bukura és Anna tavak.
A csúcson nagyon erős szél fogadott ...
... és ezért elbújtunk a kövek közé.
Keletre a Papausa-csúcsa (2508 m.) és mögötte a Nagy-csúcs.(2463 m.)
Délkeletre a Kusztura-csúcs. (2457 m.)
A csúcstáblánál. - 2017.09.16.
A Peleága-nyeregből benézhetünk a Rossz-völgyi tavak felé.
Onnan jövünk.
A Retyezát-csúcs a Lolája-gerinccel, és előtérben a Stânișoara-gerinc.
Háttérben a Peleága-csúcsa a Kusztura-Bukura előtti kisebb kapaszkodónál.
A Kusztura-Bukura köves csúcsán
Onnan meg vissza a Bukura-nyeregbe...a nagyon köves és nagy figyelmet igényelő oldalon.
Visszanézve a csúcs felé. (2370 m.)
Bukura-tó és Kis-Retyezát.
Életképek....
... a tó körül.
Naplemente a Judele-csúcsok mögött...
... és utolsó napsugarak a tó körül.
A mindennapos esti leves-party. Hegyi túráink attrakciója. :)
Később kezdődhetett az esti Salvamontos "házibuli" :) De ez mai az utolsó ebben az évben, mert barátaink is másnap évadot zárnak és levonulnak a hegyről. A vidám csapat: Bogdan Mihai Ducan, Alexandra Moraru, Georgiana Cațan, Mihai-Andrei Cațan, Călin Ionescu, Ovidiu Oaie Oaida, Hanzi Erzsébet Réka, Hrițuc Virgil és én. :) Legalább is a képen. Voltunk többen is!
Lebarnulva az erős napfénytől : MAC, Buresz, Réka, Cioksy :)
Lebarnulva az erős napfénytől : MAC, Buresz, Réka, Cioksy :)
Reggel - a Salvamont ház táján antenna leszerelés....
...csomagolás, pakolás...
És egy viszlát-csoportkép! Virgil - MAC - Oaie - Buresz - Georgiana - Cioksy - Réka. :) A kislány az egyik hegyimentő lánya volt.
Indul a csapat az autókhoz a Peleága-rétre.
A feltámadt széllel néha harcolni kellett...
Egy kisebb megálló a szép Pitrele tavacska partján.
A Bordul Tomii "kapunál" kilépéskor!
Háttérben már dörgött és az esőcseppek is megjelentek.
A Gențiana-menedékház környékén már eleredt az eső, és megjött a vihar előszele is, ami ezt a vidéket csak mellékesen érintette. De annál nagyobb kárt tett a Bánság vidékén. Még emberéletek is voltak... Így nem maradt más mint bemenni a menedékházba és ott tölteni az utolsó éjszakát.
A zacskósleves azért nem maradt el! És a jó késő óráig tartó esti beszélgetés sem, az eső elől még bemenekülő túrázókkal. Na majd volt horkolás is...amiért engem másnap reggel haragosan le akartak térdepeltetni. :)
A horkolásos éjszaka után, másnap reggel én csak ilyen távolságban mertem megközelíteni a kollégákat.... :D És a végére - maradt a visszamenés a patak szép völgyén a telepen hagyott autóhoz.
És az ősz már kopogtatott a bejáratnál....
A végén egy csoportkép az indulási táblánál a nemzeti park határán. - 2017.09.18.
A szebeni úton. Az meg ott távolban a Fogaras.
Most reklám következik :
:) A kuliszák mögött.
Ilyesmi volt ez a Retyezát. Egy kis ízelítő az ottani tájakból, hangulatokból. Aki valóban megszeretné kóstolni az próbálja ki. Megéri!
Útravalónak ajánlók néhány filmecskét, tv-műsort a barátaim és kollégáim szemszögéből :
Mihai-Andrei Cațan - MAC-nak van néhány szép Retyezátos hangulatfilmje:
Ez az első ottlétünk alatt készült. Főszerepben Georgiana és Cioksy. :)
Magyaradás TVR -
Útilapu
Hazajáró - Retyezát műsorai :
TVR - Természet és kaland ( Natură și aventură )